Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) az https://kristoftrauma.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77-6:81.§ alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
Jelen dokumentum kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.
1. Üzemeltetői adatok:
- Cégnév: Pix-L Kiadványszerkesztő és Kiadó Bt.
- Székhely: H-8900 Zalaegerszeg, Hosszú-Jánka u. 110.
- Adószám: HU27696583
- Nyilvántartó szerv: Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága
- Cégjegyzék szám: 20 06 034955
- Szerződés nyelve: magyar
- Elektronikus elérhetőség:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Telefonos elérhetőség: +36 30 348 1338
- Számlaszám: HU39-11102807-75014177-35000008
A tárhelyszolgáltató elérhetőségei:
- Cégnév: Infotechna Kft.
- Székhely: 1037 Budapest, Zay utca 1-3.
- Adószám: 10944619-2-41
- Cégjegyzék szám: 10944619-5243
- Elektronikus elérhetőség:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A szolgáltató a jelen általános szerződési feltételekben a továbbiakban: üzemeltető/vállalkozó.
Az adatfeldolgozók adatai:
- Neve: Pix-L Kiadványszerkesztő és Kiadó Betéti Társaság
- Székhelyének címe: 8900 Zalaegerszeg, Hosszú-Jánka u. 110.
- E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
Jelenleg egy könyv. Címe: A nagy füzet kísértetei.
Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.
3. Rendelési információk
A megjelenített termékek a Webáruházon keresztül, online rendelhetőek meg, futár által történő házhozszállítással. Ezen belül két fizetési módra van lehetőség: előreutalás, előre fizetés bankkártyával. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt ÁFA-t, mely ISBN számmal rendelkező könyvek esetében 5%, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.
Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy az üzemeltető nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.
Külön csomagolási költség is felszámításra kerül. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része. A szállítási feltételekről bővebben a 6. pontban olvashat.
Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a Megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, árát, fotóját, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Amennyiben ennél részletesebb tájékoztatásra van szüksége, úgy az üzemeltetői adatok között rögzített telefonszámon szíveskedjen felvenni a kapcsolatot az üzemeltetővel.
A rendelés menete
A. Tájékoztatjuk, hogy a termék megrendelésével és annak visszaigazolásával – a jelen általános szerződési feltételek alapján – Ön és Társaságunk között, mintegy ráutaló magatartással, szerződés jön létre a termék megvásárlására vonatkozóan. Ön és Társaságunk között külön tartalommal szövegezett, illetve külön íven is kinyomtatható írásbeli szerződés nem készül.
Tájékoztatjuk Önt, hogy a fentiek miatt a szerződés iktatására sem kerül sor, így annak utólagos elérhetősége sem lehetséges.
B. „Kosárba tesz" gombra kattintva a terméket a Kosárba helyezheti.
A termékeket a Kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül. Az áruházban a vásárlás történhet Vendégként, illetve Regisztrációval Egybekötött Vásárlás útján. Jelenlegi az áruházban kikapcsoltuk a regisztrációhoz kötött vásárlási lehetőséget. A honlapon történő regisztráció nem üzemel.
C. A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint ki tudja választani az Önnek legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, válassza a „Vásárlás folytatása” gombot. Ha minden rendben van és a megrendelés mellett döntött akkor az „Indulás a pénztárhoz", illetve a „Megrendelem" gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését.
D. Miután véglegesítette rendelését, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza megrendelése adatait. Amennyiben nem kap ilyen levelet a rendszer nem fogadta el megrendelését. Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, a már jelzett módon, az üzemeltetői adatok segítségével.
TÁJÉKOZTAJUK, HOGY VISSZAIGAZOLT MEGRENDELÉSE FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGET VON MAGA UTÁN, amely kötelezettséget a megrendelés során Önnek jóvá kell hagynia a program által felkínált megfelelő helyen történő megjelöléssel. Amennyiben ilyen elfogadó nyilatkozatot nem tesz, akkor a megrendelést a rendszer nem fogadja el.
Miután elvégeztük megrendelésének feldolgozását, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy Visszaigazolást. A termék kiszállítására csak ezt követően kerül sor.
A megrendelésének folyamatát a megrendelés lezárásáig figyelemmel kísérheti a „Megrendelési információk" segítségével, melyet a visszaigazoló e-mailben a „Nézze meg megrendelését a weboldalon" szövegre klikkelve érhet el. Itt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését is, amit Webáruházunkba küldött. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.
4. Regisztráció
A regisztráció lehetősége jelenleg nem elérhető.
5. A megrendelések feldolgozása
A megrendelések feldolgozása munkanapokon (Hétfő-Péntek) történik 8.00-16.00 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva a raktáron lévő termékek esetében 1-4 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, úgy az Adminisztrátor felveszi a vevővel a kapcsolatot.
Cégünk nem vállal felelősséget a megrendelt termék(ek) nem rendeltetésszerű alkalmazásából fakadó meghibásodásokért.
6. A megrendelt termék ellenértékének és a házhozszállítás díjának fizetésének módja
A megrendelt termék fizetésének módja:
- Banki előre utalással történő teljesítés esetén, ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a bankszámlaszámunkat és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk át a futárszolgálatnak a terméket. (bankszámlaszámunkat az üzemeltetői adatok között találja meg).
- Bankkártyával való fizetés esetén, a vásárló a „Megrendelés" gomb megnyomása után a Cib Bank eCommerse felületén keresztül, bankártyával fizeti ki a terméket. Ez a felület a bank online felületére irányítja a vásárlót, melyet a webáruháztól független felület.
A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza.
Házhoz szállítás díjszabása
- Utánvétes csomag: 3850 Ft (Áfa-val együtt)
- Előre utalás: 2650 Ft (Áfa-val együtt)
Futárszolgáltató adatai:
- Név: Magyar Posta Zrt.
- Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.
- Telefon: +36 1 767 8282
- E-mail cím:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Levelezési cím: 1540 Budapest
- Weblap: www.posta.hu
- Személyesen: a Magyar Posta Zrt., Budapest VI. ker.,Teréz krt. 51-53. szám alatt és a Magyar Posta Zrt. üzemeltetésében lévő állandó postahelyeken
7. Szállítási határidő
Raktáron lévő termékek esetében a megrendelés visszaigazolásától számított maximum 10 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, az Adminisztrátor felveszi a vevővel a kapcsolatot.
8. Házhoz szállítási információk
A webáruházunk által kapott megrendeléseket 6. pontban felsorol futárszolgáltatók kézbesítik. A csomagok kézbesítése munkanapokon a futárszolgáltató által meghatározott munkaidőben történik 8.00-17.00 óra között.
Áruházunk működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő esetleges további kérdések esetén az üzemeltető adatai között megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
9. Az elállási és felmondási jog
A jelen pont keretében az Ön pontos és részletes tájékoztatása érdekében a hatályos jogszabályi rendelkezések egyértelmű hivatkozásával tájékoztatjuk Önt az elállási/felmondási jog határidejéről (A), ezen jogok gyakorlásának rendjéről (B), illetve ezen jogok gyakorlása esetén a Vállalkozót (C), illetve a Fogyasztót (D) terhelő kötelezettségekről, valamint az elállási/felmondási jog alóli kivételekről. (E)
Amennyiben az alább hivatkozott rendelkezésekkel kapcsolatban további értelmezésre, illetve tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, forduljon hozzánk az üzemeltetői adatok körében megjelölt elérhetőségeken, és kérje kollégánk segítségét, útmutatását.
Tájékoztatjuk, hogy a fenti jogok gyakorlása a fogyasztót illetik meg. A fogyasztó fogalmát a Ptk.(2013. évi V. tv. 8:1. §. 3. pontja) így határozza meg:
fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy
A jelen pontban történő következő jogszabályi hivatkozások a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól, továbbiakban Korm. rendelet) rendelkezésein alapulnak.
(A)
20. § (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a 13. § vagy a 19. § szerinti nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát
- termék adásvételére irányuló szerződés esetén
a/a) a terméknek,
a/b) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
a/c) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
a/d) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától; - szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
Írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül.
(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e §-ban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
(4) * Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.
(B)
Tájékoztatjuk, hogy elállási/felmondási jogát – az Ön igény-érvényesítésének könnyítése céljából – a Korm. rendelet 22. § (1) b) pontjában foglalt lehetőség alapján egyértelmű nyilatkozat útján is gyakorolhatja Társaságunknak a jelen szerződési feltétel 1. pontjában meghatározott üzemeltetői adatok körében hivatkozott elérhetőségein, postán, elektronikus úton küldött levél útján.
Az egyértelmű beazonosíthatóság érdekében kérjük Önt, hogy a kötetlen formában írandó nyilatkozatában az Ön nevét, címét, a terméket, valamint a megrendelés pontos dátumát megjelölni szíveskedjék. Abban az esetben, ha ezzel összefüggésben bármilyen kérdése merülne fel, akkor kérjük, forduljon Társaságunkhoz, és kérje kollégánk segítségét, útmutatását.
Abban az esetben, ha egy mintát szeretne felhasználni a fenti jogai gyakorlására, akkor a mintát az alábbi linkre kattintva érheti el.
Elállási/felmondási nyilatkozat minta
Tájékoztatjuk, hogy a fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 20. §-ban meghatározott jogot a 22. §-sal összhangban gyakorolta.
(C) A vállalkozás kötelezettségei
23. § (1) Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.
(2) A 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén a vállalkozás a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján a vállalkozás a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.
(3) Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.
(4) Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az (1) bekezdésben meghatározott összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a vállalkozást a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza.
(D) A fogyasztó kötelezettségei
24. § (1) Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve a vállalkozásnak vagy a vállalkozás által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
(2) A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését.
(3) Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésével egyidejűleg a terméket kifuvarozták a fogyasztónak, a vállalkozás saját költségén fuvarozza vissza a terméket, ha az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza.
25. § A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
26. § (1) * Ha a 13. § vagy a 19. § szerinti esetben a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani.
(2) E § alkalmazásában a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.
27. § A fogyasztó a 20. § szerinti joga gyakorlása esetén nem viseli az alábbi költségeket:
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítésének teljes vagy részleges költségeit, ha
a/a) a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) vagy k) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy
a/b) a fogyasztó nem kérte a 13. § és a 19. § szerint a szolgáltatás teljesítésének megkezdését a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt; - a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom szolgáltatásának teljes vagy részleges költségeit, ha
b/a) a fogyasztó nem adta kifejezett, előzetes beleegyezését ahhoz, hogy a teljesítés a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt megkezdődjön,
b/b) a fogyasztó a ba) pont szerinti beleegyezése megadásával egyidejűleg nem nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy beleegyezésével elveszti a 20. § szerinti jogát, vagy
b/c) a vállalkozás elmulasztotta megadni a 12. § (2) bekezdésében vagy a 18. §-ban előírt visszaigazolást.
28. § A fogyasztót a 20. § szerinti joga gyakorlásával összefüggésben a 23. § (3) bekezdésében, valamint 24-26. §-ban meghatározottakon felül további költség és egyéb kötelezettség nem terheli.
(E) Kivételek
29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
- olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
- romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
- olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
- olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
- * – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
- lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
- hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
- nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
- lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.
(2) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy termékekre kiterjed.
10. Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás
A jelen pont keretében az Ön pontos és részletes tájékoztatása érdekében a hatályos jogszabályi rendelkezések egyértelmű hivatkozásával tájékoztatjuk Önt a kellékszavatosság, a termékszavatosság, a jótállás fogalmáról, illetve egyes szabályairól. Ezen jogok érvényesítésének az alapja: a hibás teljesítés.
Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
Amennyiben az alább hivatkozott rendelkezésekkel kapcsolatban további értelmezésre, illetve tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, forduljon hozzánk az üzemeltetői adatok körében megjelölt elérhetőségeken, és kérje kollégánk segítségét, útmutatását.
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, rövidítve: a Ptk. alapján:
I. Kellékszavatosság
6:159. § [Kellékszavatossági jogok]
(1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.
(2) Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint
- kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
- az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a (4) bekezdés szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
(3) Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
(4) A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
6:162. § [A hiba közlése]
(1) A jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a kötelezettel közölni.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni.
(3) A közlés késedelméből eredő kárért a jogosult felelős.
6:163. § [A kellékszavatossági igény elévülése]
(1) A jogosult kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
(3) Ha a szerződés alapján szolgáltatott dolog ingatlan, a kellékszavatossági igény a teljesítés időpontjától számított öt év alatt évül el.
(4) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni.
(5) A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.
A Ptk. további kellékszavatosságra vonatkozó rendelkezései: a 6:159. § - 167. §-a alatt találhatóak.
II. Termékszavatosság
6:168. § [Termékszavatossági igény]
(1) Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (ezen alcím alkalmazásában: termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
(2) Ezen alcím alkalmazásában gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.
(3) A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy
- a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
- a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
- a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
(4) Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
6:169. § [Közlési és igényérvényesítési határidők]
(1) A fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.
(2) A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
A Ptk. termékszavatosságra vonatkozó rendelkezései: a 6:168. § - 170. §-a alatt találhatóak.
III. Jótállás
6:171. § [Jótállás]
(1) Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
(2) A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti.
6:172. § [Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén]
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.
6:173. § [A jótállási igény érvényesítése]
(1) A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
(2) A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A Ptk. jótállásra vonatkozó rendelkezései: a 6:168. § - 170. §-a alatt találhatók.
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezik.
A 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
2. § (1) * A jótállás időtartama:
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
- 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – jogvesztéssel jár.
(2)* A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
(3)* Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
(4)* A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
11. Jogérvényesítési lehetőségek
A Társaságunktól megvásárolt termékekkel kapcsolatban Önnek többféle igényérvényesítési lehetősége van, amelyek – a teljesség igénye nélkül – a következők:
I. Panaszok intézése
Amennyiben a termékkel, a termék vásárlásával kapcsolatban, vagy egyéb okból panaszt kíván tenni, akkor azt az általános szerződési feltételek 1. pontjában az üzemeltetői adatok alatt megjelölt elérhetőségeken szíveskedjék Társaságunk felé megtenni.
Panasz esetén társaságunk bízik abban, hogy – figyelemmel a Társaságunk által forgalmazott termékek jellegére is – a felmerült panaszt Társaságunkkal történő egyeztetéssel meg tudjuk oldani, az esetlegesen felmerült problémát egyeztetéssel le tudjuk zárni.
A panaszról minden esetben jegyzőkönyvet veszünk fel, és a panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizzük. A beérkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgáljuk, és arra érdemi választ adunk. Amennyiben a panaszra elutasító választ adunk, azt írásban indokolással is ellátjuk.
II. Egyéb lehetőségek
- Önnek lehetősége van arra is, hogy panaszával, vitás ügyével a fogyasztóvédelmi hatósághoz forduljon.
Társaságunk székhelye szerint illetékes hatóság:
Zala Megyei Kormányhivatal
Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24. | Telefon:06-92- 510-530
- Önnek lehetősége van arra, hogy panaszával, vitás ügyével a békéltető testülethez forduljon:
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk aláveti magát a békéltető testület eljárásának, a panasz, vita megoldása, lezárása érdekében a békéltető testülettel együttműködik.
A békéltető testület eljárásának célja, hogy a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek, azaz a vállalkozók között felmerült vitás ügyeket a felek között egyezséggel zárja le. Ha nem jön létre egyezség, akkor a Békéltető Testület a határozatával dönti el az ügyet, amelynél figyelemmel kell lennie a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésére.
A békéltető testület hatáskörébe az áruk és szolgáltatások
- minőségével, biztonságosságával,
- és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
- valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével
kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik.
- A Társaságunk székhelye szerint illetékes békéltető testület és annak elérhetősége:
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefon: +36 92 550 513
Fax: +36 92 550 525
E-mail:
Web: www.bekelteteszala.hu
További békéltető testületek:
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Baranya Megyei Békéltető Testület
7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.,
telefon: +36-72 507-154, +36 20 283-3422
KRID: 667360112
e-mail:
Web: www.baranyabekeltetes.hu
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
6001 Kecskemét Pf. 228.
Tel.: +36 76 501 525, 501 532
Fax: +36 76 501 538
Mobil: (+36) 70 938 4765
E-mail:
Web: www.bacsbekeltetes.hu
Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
E-mail:
Telefon: +36 66 324 976
Fax: +36 66 324 976
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Tel.: +36 46 501 091 (új ügyek)
Tel.: +36 46 501 871 (folyamatban lévő ügyek)
E-mail:
Web: www.bekeltetes.borsodmegye.hu
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által működtett Budapesti Békéltető Testület
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefon: +36 1 488 2131
E-mail:
Web: bekeltet.bkik.hu
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Kamarai kapcsolattartó: Jerney Zoltán
Telefon: +36 62 554 250/118
Ügyfélfogadás: H-P: 9.00–11.00 között
E-mail:
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Szabó Brigitta békéltető testületi ügyintéző, ügyfélkapcsolati koordinátor
Telefon: +36 22 510 310
Fax: +36 22 510 312
E-mail:
Web: http://www.bekeltetesfejer.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefon: +36 96 520 217
E-mail:
Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
Tel.: +36 52 500 710; +36 52 500 745
Fax: +36 52 500 720
E-mail:
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtett Békéltető Testület
3300 Eger, Hadnagy utca 6. földszint
Tel.: +36 36 416 660/105 mellék
E-mail:
Levélcím: 3300 Eger, Postafiók 440.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által Működtetett Békéltető Testület
5000 Szolnok, Verseghy park. 8. III. emelet 303-304. szoba.
Tel.: +36 20 373 2570
E-mail:
Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Tel.: +36 34 513 010
Fax: +36 34 316 259
Email:
Web: www.kemkik.hu | www.kembekeltetes.hu
Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
3100 Salgótarján, Mártírok útja 4. fsz 14.
Tel.: +36 32 520 860
Fax: +36 32 520 862
E-mail:
Web: www.nkik.hu
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV/2.
Tel.: +36 1 792 7881
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
E-mail cím:
Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna u. 6.
Tel. +36 82 501 000; +36 82 501 026
E-mail:
Web: www.skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Tel.: +36 42 420 180
Fax: +36 42 420 180
E-mail:
Tolna Megyei Békéltető Testület
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Tel,: +36 74 411 661
Mobil: +36 30 664 2130
Fax: +36 74 411 456
E-mail:
Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
8200 Veszprém, Radnóti tér 1. Pf.: 220
Tel.: ügyfélfogadási időben: +36 88 814 121, a kamara titkársága: +36 88 814 111
Fax: +36 88 412 150
E-mail:
Web: www.bekeltetesveszprem.hu
Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
8200 Veszprém, Radnóti tér 1. Pf.: 220
Tel.: ügyfélfogadási időben: +36 88 814 121, a kamara titkársága: +36 88 814 111
Fax: +36 88 412 150
E-mail:
Web: www.bekeltetesveszprem.hu
- Önnek lehetősége van arra, hogy panaszával, Társaságunkkal szemben felmerült vitás ügyével kapcsolatban egy online vitarendezési lehetőséget vegyen igénybe (ODR link).
Az online vitarendezési lehetőséget az alábbi linkre kattintva éri el, illetve veheti igénybe.
Online vitarendezési platform: http://ec.europa.eu/odr
- Önnek lehetősége van arra is, hogy panaszával, Társaságunkkal szemben felmerült vitás ügyével kapcsolatban bírósághoz forduljon a Ptk. (2013. évi V. törvény a polgári törvénykönyvről), valamint a Pp. (2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról) vonatkozó rendelkezései alapján.
12. Adatkezelés
Az Adatvédelmi Nyilatkozat itt érhető el: http://kristoftrauma.hu/adatkezeles.html
13. Egyéb rendelkezések
A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. (2013.évi V. évi törvény, a polgári törvénykönyvről), a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól), valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.