Kristóf Ágotáról, a besúgóról – tabuk nélkül

„Fantasztikusan okos és csinos lány volt, sokkal érettebb nálunk. Mégis rettenetes negatív emlékeim vannak róla. A családi tragédia nagyon megsebezte a lelkét, kifordult önmagából.” Így kezdte telefonbeszélgetésünket a 89 éves kőszegi hölgy, aki neve elhallgatását kérte. Kristóf Ágotáról, a későbbi világhírű írónőről mesélt, akivel a hetedik-nyolcadik osztályban jártak együtt. Az interjút 2024 októberében rögzítettem.

• Ágota apja, Kristóf Kálmán kémiát tanított nekünk, de körülbelül annyit tudott kémiából, mint mi. Amikor ugyanis államosították az iskolákat, úgy szedték össze az utcáról a tanárokat. A szerzeteseket ugye kitették, civil pedagógus meg nem volt elég. Kristóf tanító úr így lett fizika-kémia szakos. Sose felejtem el, mennyire drasztikus volt, hogy óraközi szünetben vezették el a rendőrök, bilincsbe verve, a kémia szertárból.
• Fényes nappal tartóztatták le? Kristóf Attila az önéletrajzi regényében (Oidipusz körbejár) azt írta, hogy éjszaka, az otthonukban.
• Pedig fényes nappal volt, az iskolában, mindenki szeme láttára. Ez olyan gyermekkori emlék, amit nem lehet elfelejteni. A kémia szertár a második emeleten volt, tehát gyakorlatilag végigvezették az egész iskolán.
• Mindez 1948. október 21-én történt. Ön korábban gyanított valamit Kristóf Kálmánnal kapcsolatban?
• Egyáltalán nem. De néha megfordult a fejemben a gondolat: hogy lehet, hogy olyan sokat mennek a szertárba? Mit lehet ott csinálni? A mi osztályunk a kémiai előadóteremben kapott helyet, és ott volt a szertár bejárata. Az előadóból nyílt az a folyosó, ahol a szertár meg mindenféle helyiségek voltak. Tehát szinte egy térben volt a kettő. Ez nagyon alkalmas elrendezés volt a tanár számára. És ezért mi többet láttuk őt, mint ha csak bejött és kiment volna óráról. Néha egy lány ment vele, néha többen.
• Az igaz, hogy kloroformmal és hipnózissal elkábította őket? Ezt Székely László apátplébános írta a naplójában.
• Erről nem hallottam, hogy elkábította volna őket... Akkoriban a 13 éves lányok még gyerekesen gondolkodtak. Én sem gyanítottam semmit. De világosan emlékszem a letartóztatás előtti napra. Mikor hazaértem az iskolából, a szüleim remegve, riadt szemekkel néztek rám. „Szoktál a kémia szertárba járni?” „Én nem. Tudjátok, hogy engem nem különösebben érdekel a kémia.” Aztán az összes barátnőm azt mesélte, hogy ugyanezt kérdezték tőle otthon. „Tőled is?” „Tőlem is.” Másnap aztán, mikor elmondtam a szüleimnek, hogy láttam a tanárt bilincsben, nagylánynak tekintettek és elmondtak mindent.
• Milyen jól tették! Az eddigi tanúimnak a felnőttek egy-egy elejtett szavából kellett kikövetkeztetniük mindent.
• Velem a szüleim nagyon komolyan leültek beszélni. Okosan elmagyaráztak mindent. Azért is emlékszem sok dologra a negyvenes évekből, mert nálunk nem volt „nicht vor dem Kind”. Ez egy mondás Kőszegen, azt jelenti, hogy „a gyerek előtt nem”. Csak egyre nem emlékszem: hogy én ezt akkor a barátnőimnek elmeséltem-e. Hogy engem hogyan világosítottak fel a szüleim.
• Emlékszik az osztályában az áldozatokra?
• Igen. Óráról hívogatták ki őket vallatni. Köztük Ágit is. Őt is kihallgatták. Többször is mentek... A legcsúnyább dolog a Kristóf tanártól az volt, hogy éppen azokat a lányokat zaklatta, akik egy évvel korábban, az államosítás előtt még a zárdába jártak... Visszagondolva nagyon nézte, hogy harmonikus családból való gyerekekkel ne kezdjen ki. Azokkal nem mert, mert kiderült volna. Leginkább azokat pécézte ki, akik a MÁV árvaházból jöttek... Aztán, hogy mi lett ezeknek a lányoknak a sorsa, nem tudom. Egyre emlékszem, akit hazavittek. Kivették az intézetből.
• Meg tudná nekem mondani, Ágota hova járt iskolába alsó tagozatban?
• Az evangélikus harangtorony mellett volt az evangélikus elemi iskola. Mikor Csikvándról Kőszegre költözött a család, Ági oda járhatott, de csak negyedikig, mert az csak elemi iskola volt. Utána ötödikben már a leánygimnáziumba került, a későbbi technikumba. Aztán hetedikes volt, mikor az államosítás miatt a régi zárdába.
• Milyen gyerek volt?
• Mindenben nagyon tehetséges. Egy született értékes ember. Ha nem történik vele ez a családi tragédia, szegénnyel... Nem fordította volna rosszra... Szörnyű idők voltak azok, és Ági ennek élharcosa lett. Egy besúgó! Mikor a hittanórák átkerültek délutánra, csapatot szervezett maga köré, és hallgatóztak az ajtóban, hogy mi miről beszélünk. Volt, hogy meg is kergettek minket! Átkozták a papunkat, mi meg rajongtunk érte. Ági minden áldott nap bejárt a pártbizottságba, és mindent elmondott, amit hallott. Úgy féltek tőle a tanárok, hogy nem mertek előtte megszólalni! Egy szép napon a plébános jött a papunk helyett, és azt mondta, ő nem jöhet többet, mert kitiltották az iskolából. Ági odaszólt, hogy: „Elfelejthetitek a papotokat! Ide többet nem jön! Elintéztem!” Még hencegett is ezzel!
• Hogy hívták azt a papot?
• Szatmári József. Egy darabig még maradt Kőszegen, és kisebb csoportokban bejártunk hozzá beszélgetni a plébániára, mert nagyon értékes ember volt. Aztán egy nap a plébános úr közölte velünk a kapuszínben, hogy a papunknak el kellett hagynia a várost is, ne jöjjünk többet.
• Székely Lászlóról van szó?

Szatmári Józsefről (1920-1993) bőséges információval szolgál az „Ikervárért” című honlap egyik bejegyzése. Eszerint 1943-ban szentelték pappá Szombathelyen. Kőszegre 1946-ban került. Itt 1949-ig segédlelkészi, 1949-1950 között hitoktatói állást töltött be. Távozását követően Káldon, majd Kálócfán dolgozott, végül 1965-ben Ikerváron plébános lett – ugyanott, ahová másfél évtizeddel korábban átmenetileg Kristóf Kálmánné is „menekült” Kőszegről.

Az „Ikervárért” cikkének külön pikantériája, hogy közli Kristóf Attila egyik önéletrajzi ihletésű elbeszélését 1968-ból, melyben Szatmári Józsefet, „az ikervári papot” mint ördögien eredményes horgászt ábrázolja. Az írás csak tíz évvel később jelent meg, a Magyar Horgász című magazin 1978/2-es számában. Hogy felismerték-e egymást húsz év után, mikor a Herpenyő patakon egymás közelében pecáztak, nem tudni, de a plébános szívélyesen kisegítette Attilát néhány kárásszal és jó tanáccsal.

Attila ellenszenve, melyet novellájában kikarikírozott, rögtön érthetőbb, ha ismerjük a két férfi sorsának korábbi érintkezési pontját és Attila örök hűségét nővéréhez.

„...megfogadtam, hogy bosszút állok a csukákon és az ikervári papon... Bár azt máig sem tudom, hogy rajta miért akartam bosszút állni.”

• Róla... Az államosítás miatt eleve ellentét volt az iskolában a katolikusok és az evangélikusok között. Tudtad, hogy régen a katolikusok nem mondták a Miatyánk végét? Azt, hogy „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség”, nem mondták. Reggelente, amikor még imádkoztunk az iskolában, az evangélikusok harsányan kiabálták ezt, mi pedig, a katolikusok, dacosan, lehajtott fejjel hallgattunk. Nyolcadik osztályban félévkor át kellett csoportosítani az évfolyam két osztályának a tanulóit, annyira tarthatatlanná vált már a feszültség... Ezért szerintem én rajta sem vagyok azon az osztályképen, amin Ágota meg a Butti Éva. [Éva néni emlékeit a Kőszegi utózöngék című cikk közvetíti.] Nagyítóval néztem meg a fotót, de így sem ismertem fel rajta magamat... A molesztálási botrány után a férfitanárokat áthelyezték máshová. Minket azután már csak nők tanítottak. „Eső után köpönyeg...”
• Vajon Székely László könyv formátumban megjelent emlékirataiban [Kőszegi krónika 1938–1952] szerepel Szatmári József eltávolításának története?
• Részletesen nem szerepel. Nekem megvan a könyv, állandóan a kezemben van. Felveszem–leteszem. Sokszor belefeledkezem. De Szatmári Józsefről nagyon szűkszavúan írt, csak annyit, hogy a leányiskolából áthelyezték. Sokat gondolkodtam, hogy miért. Szerintem elővigyázatosságból nem írta le, hogy Kristóf Ágota intézte el az eltávolítását. Ő is bajba kerülhetett volna, ha ilyesmit találnak a naplójában. Mindig erre a következtetésre jutok.
• Mit gondol, Ágotát bántotta-e úgy az édesapja, ahogy a többi kislányt?
• Ezt nem tudom... De volt egy érdekes megjegyzése. Hogy „mit kell ebből olyan nagy dolgot csinálni, amikor otthon is ezt csinálja”. Egy ilyen kijelentése elhangzott a gyerekek között! Mert együtt voltunk, nem közösítettük ki. Mi úgy akartunk csinálni, mintha nem történt volna semmi. De aztán ő nem úgy csinált, hanem mindenkit feljelentett... A szüleim csitítottak vele szemben. Hogy értsem meg, milyen rettentő bánat érte... Aztán, hogy azzal a kijelentéssel csak érdekes akart-e lenni...?
• Kristóf Attila ír a regényében egy esetről, amikor a nővére illegális határátlépőket jelentett fel. Történt ilyen a valóságban?
• Igen. Ő akart mindenhol az élen lenni. Egy nap késve rohant be az iskolába. Félve kérdezte tőle a tanár, hogy „Hát te hol jártál?” Azt mondta, „hazafias kötelességemnek tettem eleget. Ahogy jöttem az iskolába, gyanús embereket láttam a határ felé tartani. Berohantam a rendőrségre. Beültettek az autóba és elfogtuk őket! Tényleg disszidálni akartak, és ezt sikerült megakadályozni.” Aztán ’56-ban ő is disszidált, ezek után! … Évtizedekkel később könyvbemutatót tartott Kőszegen. A régi osztálytársai közül többen is elmentünk. Ági nagyon zavarban volt előttünk! „Jaj, azok a régi idők!” – mondta nekem – „milyen furcsák voltak! Az ember mennyi mindent másképp látott!” Olyan exkuzálósan próbált beszélni.
• Mentegetőzött?
• Igen, olyan bűnbánatos volt. Mint aki már látja, hogy nem volt helyes, hogy ő feladott mindenkit.
• Talán tartott attól, hogy felhánytorgatják neki a múltat?
• Lehet. Azt mondják, később, a gimnáziumban már nem volt olyan. De akkoriban teljesen feldúlta a lelkét az apja esete. Úgy reagált, hogy rosszindulatú lett... Itt nagyon elítélte azért mindenki, hogy a 3-4 hónapos kisbabájával képes volt átszökni a határon. Előtte öt évvel feljelentett mindenkit, aztán ő is disszidált. Pedig hát semmi szerepe nem volt ’56-ban.
• Neki nem, de a férjének, Béri Jánosnak igen. A Vas megyei első titkár nyilatkozta ’57-ben, hogy „Megvoltak nekünk is a kis Nagy Imréink Horn, Koncz és Béri tanárok személyében.” Ők hárman voltak Szombathelyen a forradalmi napok eseményeinek fő mozgatórugói. Állítólag Béri János írta a Vas megyei MSZMP programját. Tehát jogosan félt a megtorlástól, főleg, hogy igen súlyos történelmi tapasztalatokon volt már túl zsidóként és hadifogolyként.
• Ezt nem tudtam! Ági férjét abszolút nem ismertem. Pedig ideköltöztek Kőszegre... Mikor Áginak gyereke lett, megszelídült. Amikor várandós volt, egy cukrászdában dolgozott a Rákóczi úton. Sokszor találkoztunk, mert közel egy időben született a gyerekünk. Akkor meglágyultunk egymás iránt. De nem emlegettük a múltat. Egész másvalaki lett, mint mikor öt évvel azelőtt együtt jártunk, az a csörtető valaki...
• Gyerekkorában haragudott rá?
• Tudod, nagyon szép, csinos, „gusztusos” lány volt. És nagyon okos! De engem nem bírt elviselni... Tudod-e, hogy akkoriban hét osztályzat volt? A hetes a legjobb. Talán másfél-két évig, hetedik-nyolcadikban. Ő és én voltunk az osztályban tiszta hetesek. De a háborúban éjszaka, riadó idején ki kellett rohanni. Nekem tüszős mandulagyulladásom lett, de úgy is ki kellett menni, mert veszélyes lett volna a városban maradni. Ki kellett menni a hegyekbe, lázasan is. Kaptam egy szívgyulladást. Hetedik-nyolcadikban ezért felmentést kaptam torna alól. Ági pedig bebizonyította, hogy én nem vagyok kitűnő. Hiába voltam tiszta hetes, az osztályfőnökünknek bemagyarázta, hogy adja össze a heteseket és ossza el... Tehát hogy én csak hat egész valamennyi vagyok! Felvonulások idején a hangosbemondó ordította a büszkeségeinket, és hogy Kristóf Ágota az osztály egyedüli kitűnő tanulója! Ez mondták el ezerszer. Ez nekem nem esett jól! Persze, most már az ember nevet rajta. Jó, hogy engem nem kiabáltak ki... Szóval ő mindenben az élen akart lenni... Akinek be tudta magyarázni, hogy én nem vagyok kitűnő, az az osztályfőnökünk és orosztanárunk volt. Egy ruszin nő, képesítés nélkül, aki tudott egy kicsit oroszul. Ez volt az össz tudása.
• Ágota testvéreire és édesanyjára emlékszik?
• Jenőre emlékszem. Ő ezeket az ügyeket szégyellte... Áginak ezeket a feljelentgetéseit. Jóképű fiú volt... Attila pedig úgy él az emlékezetemben, mint egy nagyon kicsi gyerek... Egy „lesajnált” kicsi gyerek.
• Ezt hogy érti? Nagyon okos volt, kitűnő tanuló ő is.
• Igen, de a testvérei lesajnálták.
• „Kis hülye” – Ágota így hívta.
• Igen, de szeretettel mondta. Nagyon szerették egymást. Erős volt köztük a testvéri kapcsolat... A mamájukat nem ismertem, de azt tudom, hogy ha elvált volna, az égvilágon mindent megkapott volna.
• Tanári állást ajánlottak neki a városban.
• Igen. Mindent megkapott volna!
• Olvasta Ágota regényeit?
• A nagy füzetet igen. De mindig letettem, aztán a kíváncsiságom erősebb lett és mégis olvastam tovább. Szörnyű dolgok vannak benne. Perverz.
• Azt mondják rá, háborúellenes regény.
• Inkább perverz.
• Orrnixre emlékszik?
• Kicsodára?
• A nőre, akinek nem volt orra. Több tanú is megerősítette a létezését. Ágota az ő emlékéből formálta A nagy füzetben Nyúlszáj alakját.
• Emlékszem Orrnixre! Mindig jött és kapott nálunk valamit. Megvolt a napja, hogy mikor jön. Koldulásból élt.
• A rendes nevére nem emlékszik?
• Sosem gondoltam, hogy az is volt neki.
• Én úgy tudtam, férfiakból élt.
• Igen. Azt mondják, hogy orr nélkül is fantasztikus tehetsége volt. Még orr nélkül is kellett a férfiaknak.
• Emlékszik-e, kit hívtak Zsebcirkálónak a városban?
• Zsebcirkálónak? Arra nem. Ezt nem hallottam.
• Nem Csiszár Béla gúnyneve volt? A matematikatanáré, aki később iskolaigazgató lett? Vagy inkább egy náci tiszté? Vagy egy nyomozóé? Egy rendőré?
• Ezt nem tudom. Csiszár Bélát jól ismertük, mindig ott időzött a Táblaház utcában, a sarki dohányboltban. De nem hallottam, hogy Zsebcirkálónak csúfolták volna.
• Sombor Mihályné meggyilkolásának esetét fel tudja idézni? A nemezgyár főmérnökének a felesége volt, ott laktak majdnem Ágotáékkal szemben.
• Az eseményre emlékszem, borzalom volt. Személyesen nem ismertük Somborékat. A nőt állítólag azért ölték meg, mert részvénye volt a gyárban, amit államosítottak. Akkoriban történt, hogy a kálváriatemplomot is felgyújtották, meg más ilyen históriák.
• Ágotának sok tisztelője akad a környéken, főleg szombathelyi, kőszegi értelmiségi körökből. A kőszegi átlagembereknek mi a véleményük?
• Elég sokan kifogásolják, hogy Ági Kőszeg díszpolgára, és hogy utcát akarnak róla elnevezni. Azt mondják, meg kellene vonni tőle a díszpolgárságot, mert most göngyölődnek fel a régi dolgai.
• Az apja szexuális bűncselekményeiről nem tehetett.
• Azokról nem. Végül is egy sajnálatra méltó valaki volt. Szörnyű lehetett azt megélni, hogy az apja az osztálytársait erőszakolta meg... De az, hogy tudtuk, hogy köztünk él a spicli! És a tanárok is tudták! A besúgás az ő bűne volt, nem az apjáé.

Kőszegi MÁV Árvaház és Internátus, szilencium. 1940-es évek. Forrás: Fortepan/ Baráth Endre